Musk: Soros gyűlöli az emberiséget
Az X-en akadt ki egyik milliárdos a másikra, mutatjuk a részleteket.
Az egyik felvonuló azt mondta, „naivitás” lenne azt hinni, hogy az ilyen akciók megállíthatják Izraelt.
Mintegy ezer ember vett részt múlthét szombaton Koppenhágában egy palesztinbarát tüntetésen, hogy tiltakozzon a Gázai övezet izraeli ostroma ellen, válaszul a Hamász múlt heti, Izrael elleni véres támadására – olvasható a Barron's hasábjain.
A tüntetés szigorú rendőri felügyelet mellett zajlott amelyre a konfliktus nyolcadik napján került sor. A Hamász támadása több ezer halottat követelt és 150 izraeli túszul ejtett.
A tüntetők a nyugat-koppenhágai Norrebroban gyűltek össze, sokan zászlókat és transzparenseket vittek magukkal, amelyeken olyan jelszavak szerepeltek, mint
Népirtás bontakozik ki” és „Ne öljetek meg ártatlan palesztin gyermekeket”.
Más transzparenseken az „Éljen Palesztina” felirat volt olvasható, vagy az Egyesült Államokat és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt ítélték el.
Az egyik felvonuló, aki Abdelaziznak nevezte magát, azt mondta, „naivitás” lenne azt hinni, hogy az ilyen akciók megállíthatják Izraelt.
„Azért tesszük ezt, hogy felhívást intézzünk más országokhoz, és felszólítjuk őket, hogy járuljanak hozzá a nemzetközi emberi jogok tiszteletben tartásához, és ne hazudjanak, ne titkolják el, ami történik” – tette hozzá.
A résztvevők közös imájáról készült felvételt itt tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.